Közös story

Kik is vagyunk mi?

Varga Linda vagyok, erő-állóképességi csoportos és személyi edző, Strongfirst Kettlebell Instructor, az elmúlt években pedig CrossFit edzőként tevékenykedtem, ami magába foglal különböző óratípusokat is, mint pl. a mobilitás fejlesztés vagy a súlyemelés.

📝A sport mindig központi szerepet töltött be az életemben, mindig is tudtam, hogy edzőként szeretnék tevékenykedni és ez a szenvedély a mai napig kitart. Örök motivációt jelent a folyamatos tanulásban, önképzésben, hogy a legjobbat adhassam át az edzetteimnek és személyre szabottan segíthessem őket céljaik elérésében.

🔎14 évig az ugrókötél volt a központi sportág az életemben, amit évekig versenyszerűen űztem, majd aerobikoztam, trx-eztem, konditerembe jártam, futottam, végül 2015-ben találtam rá a CrossFit edzésformára, amiben elmélyültem elméleti és gyakoralti szinten. Majd a funkcionális edzésben teljesedtek ki az elmúlt évek tapasztalatai.

🎓Az egyetemen sporttudományi karon tanultam, mivel edzőként elengedhetetlennek tartom az anatómiai, sportélettani, sportpszichológiai, rehabilitációs, edzéselméleti-és tervezői ismereteket.

🔛Hitem az életben, hogy találjuk meg azt a mozgásformát, amit szívesen csinálunk, ami kikapcsol, ami motivál, nem időszakos hóbort, hanem kialakítja bennünk az igényt a mozgásra, ami által testünk, lelkünk fel tud frissülni a mindennapokban.

Csóka Rita vagyok, táplálkozás tanácsadó és funkcionális tréner. Célom, hogy utat mutassak hogyan lehet kialakítani egyénre szabott, hosszú távon fenntartható, egészséges életmódot, legyen szó mozgásról, vagy táplálkozásról.
Sportra pedig ne csak úgy tekintsünk mint egy ‘kötelező rossz’, ami kell a fogyáshoz, hanem találjuk meg azt a mozgásformát, amiben ki tudsz kapcsolni, élvezed, hosszú távon tudod csinálni és nem utolsó sorban még az egészségedet is támogatja.

🎓Eredeti szakmámat tekintve, villamosmérnökként végeztem, majd évekig dolgoztam mérnökként Budapesten. Az érzés, hogy munkámat tekintve nem vagyok jó helyen, már hosszan érlelődött bennem és egyre több lépést tettem annak érdekében, hogy ezen változtatni tudjak.

🔎2014 körül kezdett el foglalkoztatni a táplálkozás és a sport, majd rövid időn belül azt vettem észre, hogy mindennapjaim meghatározó és fontos részévé váltak.

💪2016 év elején mentem le az első Crossfit edzésemre (funkcionális edzés alapjaira épül, és vegyíti a súlyemelés, erőemelés, gimnasztika, állóképességi sportok gyakorlatait), melyet azóta is nagy szenvedéllyel űzök. Nagyon sokat tanultam és még mai napig tanulok magamról és a sportról is az edzéseim révén. Súlyzós és saját testsúlyos feladatok mellett, nagy hangsúlyt fektetek a kiegészítő, mobilizáló gyakorlatokra is. 

🔛Ezeknek a tudásoknak a birtokában szeretném minél több emberrel megszerettetni a mozgást és megmutatni nekik, hogy mire képesek.

Illés Dóra

💪Életemben mindig fontos szerepet játszott a sport. Sokáig úsztam, szinkron úsztam és sok más sportot is űztem. De mindent csak hobbi szinten. Sosem tartottam ki egyik sportág mellett sem.

Aztán jött a súlyemelés és megváltoztatta az egész életemet. A súlyemelés által találtam meg azt a szakmát amiben igazán otthon érzem magamat. 

🎓Jelenleg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanulok. Egyetem mellett edzői OKJ-t csináltam és most éreztem magamban annyi önbizalmat, hogy megpróbáljak elhelyezkedni a szakmában.

🔛Szeretném átadni az embereknek, amit én is kaptam ettől a sporttól. Engem alázatra, kitartásra tanított. Megtanultam, hogyan küzdjek és, hogy hogyan álljak ki az emberek elé. Az emeléstől magabiztosabbá váltam. Emberekkel foglalkozni, tanítani sok kihívással jár, de ahogy a tanítvány fejlődik úgy én is egyre jobb edzővé válhatok általuk.

🔎Szeretném elérni azt, hogy az óráim jó hangulatban teljenek. Számomra fontos, hogy a sportolók ne csak teljesítmény kényszerrel jöjjenek le edzeni hanem mellette jól is érezzék magukat. Hiszen a sportolás is egy kikapcsolódás és egészségesnek lenni a legvagányabb dolog a világon!

Scroll to Top